2019. szeptember 22-én Barcelonába látogatott a DTM 2019 bajnokság mezőnye. A versenyhétvégét az NXTV élőben közvetítette, ezúton is köszönjük nekik a nagyszerű műsort. 21 pilóta nevezett és vett részt a spanyol versenyhétvégén. Az előző futamokból ítélve, most már levonható az a tapasztalat, hogy egy versenyen az átlag 20 fő mindig megvan. Ennek nagyon örülünk, reméljük a jövőben is megmarad ez a tendencia.

Ahogy azt már említettük, 21 pilóta vett részt a versenyhétvégén. Ebből két pilóta, Fibi Dávid és Nyilas László, sajnos a mezőny végéről kényszerült indulni, nem tudtak mért kört futni az időmérő edzésen. Az időmérő edzésen az első helyet a Hockenheimringen kieső, Csépány László szerezte meg 1:39.306-os idővel. Őt követte 2. és 3. helyen a G-Racing Team két pilótája, Fehér Roland és G. Nagy Ádám. Az érdekesség, hogy Ádám és Roland között mindössze 1 ezred volt a különbség. Úgy látszik, Ádám nagyon szereti ezeket a szoros időket, hisz már az előző Hockenheimring-i időmérőn is sikerült teljesen ugyanolyan időt autóznia, mint az előtte lévő Antal István. Ahogy ott is, itt Barcelonában is lemaradt a második helyről és Roland mögött állt fel a rajtrácson. A 4. helyet Auer Zsoltnak sikerült megszereznie 1:39.871-es idővel, míg az 5. helyről Oszlár Dominik indult. További rajtsorrend: Szőke Péter, Antal István, Érsek Péter, Moczó Dávid, Bakos Márton, Csobolya Tibor, Ducsai Norbert, Kovács Richárd, Bíró József, Nagy Szilárd, Beri Krisztián, Bartha Márk, Mórucz Tamás, Kovácsfi Norbert, Fibi Dávid és végül Nyilas László. Úgy látszik, hogy a súlybüntetések meghozták a várt eredményt, és a gyorsabb pilótáknak nehezebb dolguk volt, így mindenképpen izgalmas versenyre számíthattunk.

Csépány László nagyszerűen kapta el a rajtot és Ő fordulhatott el elsőnek a jobbosban. A 4. helyről induló Auer Zsolt nagyot rajtolt és egyből feljött Csépány László mögé a 2. helyre. Harmadikként Fehér Roland fordult el, majd Őt követte Oszlár Dominik és G. Nagy Ádám. Ádám meglepően sokat esett vissza a rajtnál, így az 5. helyen fordult el az első kanyarban. A rajtnál nagyon szépen eljöttek a versenyzők, baleset nem volt, mindenki figyelt a másikra, amit öröm volt nézni. Persze apróbb hibák előfordultak, mint pl. amikor Mórucz Tamás kicsúszott, és a pályára való visszajövetelkor nem volt elég körültekintő, ami miatt nekiment Fibi Dávidnak. Szerencsére Dávid nem szenvedett nagyobb sérülést, így folytatni tudta a versenyt. Ezután a Power100 Motorsport pilótáit érte szerencsétlenség. Fibi Dávid nekiment Kovácsfi Norbertnek, aki ezáltal megcsúszott, majd az irányíthatatlan audijával nekiment csapattársának, Beri Krisztiánnak, aki ezáltal szintén a pálya szélére kényszerült. A rajt után Érsek Péter esett nagyon sok helyet vissza, és pár másodperc alatt a 8. helyről a 15. helyen találta magát. A pálya sokkal csúszósabb volt, mint Hockenheimring, ez látszott is az autók mozgásán, kevesebb volt a tapadás. A 2. körben Moczó Dávid kihasználta a szélárnyékot és a célegyenesben megelőzte Ducsai Norbertet, aki a hosszú egyenes miatt nem tudta kivédekezni a támadást. Mindeközben Szőke Péter és Antal István a plusz súlyokkal megelőzte G. Nagy Ádámot, ekkor Ádám már a 7. helyre esett vissza. Bakos Mártonnak is sikerült Ádámot megelőznie, de sajnos nem élvezhette sokáig a sikert, mert szinte rögtön utána Márton megcsúszott, falnak vágódott, és egészen a 13. helyre esett vissza. A 13. helyről rajtoló Kovács Richárd a versenyen vérszemet kapott és körről körre előzte meg a versenyzőket. Pár kör után már a 9. helyen autózó Ducsai Norbertet támadta, akit végül sikeresen meg is előzött egy rövid féktávval. Bartha Márknak peches futama volt, miután a 14. percben Érsek Péter megcsúszott, és oldalról telibe találta. Márk és Bakos Márton nagyokat csatázott több körön keresztül, próbára tette a pálya az idegrendszerüket. Zárásként azt mondhatjuk, hogy a futam 50 percen keresztül mindvégig tartogatott izgalmakat, nem igazán volt üresjárat. Mindenki megtalálta az ellenfelét. Csépány László magabiztosan hozta be első helyen az audiját. Őt követte csapattársa, Auer Zsolt, akinek a második helyet sikerült megszereznie és még +2 pontot is sikerült szereznie, mivel Ő futotta meg a versenyen a leggyorsabb kört. Elmondhatjuk, hogy a Team Drink & Drive csapat tökéletes versenyhétvégét tudhat magáénak. Harmadikként Szőke Péter végzett, negyedik Fehér Roland, ötödik G.Nagy Ádám. További befutók: Antal István, Oszlár Dominik, Nyilas László, Kovács Richárd, Ducsai Norbert, Moczó Dávid, Csobolya Tibor, Bakos Márton, Bartha Márk, Érsek Péter, Bíró József, Nagy Szilárd, Kovácsfi Norbert és végül Beri Krisztián. Két kieső volt Mórucz Tamás és Fibi Dávid személyében. Végül akit feltétlen meg kell említenünk, az Nyilas László, aki az utolsó helyről indult, majd a 8. helyen ért célba tökéletes boksztaktikával.

Összességében egy nagyon izgalmas, hibátlan rajtú versenyen vagyunk túl. Nagyon kiegyensúlyozottak a versenyek és éppen emiatt az utolsó versenyig talán nem is lehet megjósolni, hogy kié lesz a bajnoki cím. A futamok nyíltak, és a telitankos szabályt is megtanulták kezelni a pilóták, így minden adott a további remek versenyzéshez. Habár apróbb hibák voltak és mindig lesznek is, de azt láttuk, hogy minden versenyző kiemelkedően figyelt a többi versenyzőtársára, így nagyon fair csaták születtek. 2019. október 6-án egy sokkal nehezebb pálya jön, ami a Brands Hatch lesz. Reméljük itt se lesz másképp, és mindenki figyelni fog a másikra. Nehéz és szűk pályáról van szó, előzni szinte lehetetlen, így mindenképpen a türelemé lesz a főszerep. Kíváncsian várjuk, hogyan oldják meg a pilóták ezt a nehéz feladatot. Mindenkinek jó felkészülést kívánunk, találkozunk október 6-án 19:45-kor!